A következő bejegyzés normális hangvételével fog idevonzani 2 embert. Lehet hogy klisének fog tűnni, valószinűleg mindenki olvasta már máshol, de úgyérzem le kell írnom a saját szemszögemből véleményem, a mai korra jellemző furcsa mentális gyengeséget, ami az emberek elég nagy százalékában jelen van. Ok nélkül.
Csak a saját tapasztalataim alapján fogalmazom, túl sok embert látok elkeseredettnek, és lehangoltnak, de az indokaik nem többek, a normál emberi élet csalódásainál amin mindenki átesik. Igazából nem lesz érdekes post, nem legyenek elvárásaitok ( bár egy blogon ahol szurikáták vannak háztetőkön, a színvonal jelene talán nem is kérdéses)
Az egyik legfontosabb amit tudnia kellene mindenkinek, hogy az élet adja, kinek mekkora a "fájdalom küszöbe". Van akinek az a legnagyobb problémája, hogy nincs új videókártyája, és hogy vége lett az érzelemmentes semmilyen kapcsolatának, és mégis hatalmas fájdalomban csattog ki az illető, a szívem megszakad. Ez másoknak (pl nekem) semmilyen negatív hatást nem fejt ki, hisz ez a valódi élet problémáitól hatalmas irányban eltér.
Saját magamról nem szeretnék írni, ha rágondolok elkap a szorongás, és nem egy random blogban fogom megfogalmazni a bennem lakozó akármit.
Egy mai korban elég sokat elhangzó tettről mondom el a véleményem:
Kocsma. Beszélgetés. Az élet problémái, ittasan ( nyitott könyv). Nincs videókártya, szüleim összevesztek ( ez ugye nem rólam szól), nem kaptam zsebpénzt, elhagyott a barátom/barátnőm -> gondolkodás az öngyilkosságon. Tessék? Hogy lehet ilyen okoknál fogva, eljutni egy ilyen gondolatig? Természetesen fennáll a lehetősége annak is hogy nem mond el mindent, de jelen esetben kitárulkozott, és nincs tovább! És ilyen nem csak egyszer fordult elő! Minden ember más és más, de egy ilyen tetthez rengeteg dolognak kell összegyűlnie, a végkifejlet sajnos egy végső felindulásban fog kitörni. Aki esetleg magára ismer ezekkel az apró gondjaival, ne vegye sértésnek - Tegye fel magának a kérdést. De ami a legfontosabb.. Válaszoljon!
Másik nagy kedvencem: Facebook " Utálom az életem, miért nem ír senki?" -> Egyébként tipikus hétköznapi tinilány, Fluor és a hasonló tehetségek köreiben. (Nem szidni akarom azt az "énekest", de olyan szinten eltér zenei ízlésem az övétől, gyakorlatilag véleményem nincs róla - csak nehogy félrelegyek értve - Mellesleg. Kedvencem - Kocsma, éjfél körül. Odaáll elém egy ember, kezével rapp rángásokat kreál, majd odamondja: Na mizu mizu mizu?. És ott áll. Mi az istent reagáljak erre? Fonjak kalácsot? Miezz?)
Visszatérve a facebook-ra. Rengeteg ember gátlástalanul leírja valódi érzéseit. Gondolok itt a "gyűlölöm a szüleimet", " gyűlölöm magam" "utálom az életem". Az okos ember már itt látja, hogy ezek a merengések csak indulatból jönnek fel. Ha valóban utálná, nem írná le hatszáz ember előtt, és nem hirdetné saját lelki nyomorát. Örüljetek hogy van szüleitek, a semmiért ne utáld az életed. Valójában ez ilyen egyszerű. Ok nélkül, ilyen egyszerű.
Nem vagyok proféta, nem vagyok az aki megmondja mit csinálj, minden ember azt tesz, azt érez amit szeretne, vagy amit éreznie kell.
